Sébor János

Sébor János

erdőmérnök, egyetemi tanár, díszdoktor
(Facskó, 1890. december 27. – Sopron, 1965. február 26.)


Sébor János a Trencsén megyei Facskó községben született, 1890. december 27-én. Elemi iskoláit a Gömör megyei Barkán, középiskolát a zentai főgimnáziumban végzett. Főiskolai tanulmányait Selmecbányán, a Bányászati és Erdészeti Főiskola Erdőmérnöki Osztályán végezte. Oklevelét két évi államerdészeti gyakorlat után kitűnő minősítéssel szerezte meg. Első gyakorlati munkái az erdészet műszaki problémáihoz kapcsolódtak: birtokrendezési, felmérési munkálatokat végzett. Besztercebányára kerülve megépítette a kisgaram-rezsóparti és a kisgaram-cserpataki 20 km hosszú erdei vasutat. 1917-ben Bustyaházán építéstervezői munkakörben dolgozott. Megszerzett gyakorlata és kiváló képességei alapján Selmecbányára került az erdészeti földméréstani tanszékre Jankó Sándor professzor mellé. A főiskola Sopronba helyezésével Sébor János is Sopronba került, ahol 1922 januárjától ideiglenesen megbízták a tanszék vezetésével, majd 1923 júliusában, Jankó Sándor halálával, arra végleges megbízást kapott. 1923-tól 1965-ig, 42 esztendőn át vezette önállóan az erdészeti földméréstani tanszéket.
1925-27 között a bécsi műegyetemen mélyíti el geodéziai ismereteit. Időközben Pannonhalma, Szabadszentkirály, Röjtök, Erdősokonya, Rábakecöl stb. községek határában készít erdőtérképeket, itthon és Ausztriában háromszögelési munkákban vesz részt. 1938-ban Corum törökországi város felmérési munkáit irányítja.
1943-44 között igen nehéz időkben a Bánya- Kohó- és Erdőmérnöki Kar dékánja, 1944-45-ben prodékánja. Rendkívüli emberi helytállásának köszönhető, hogy a Kar kiürítési parancsának ellenállt és ezzel a Kar felszerelését, könyvtárát az utókornak megmentette. 1947-48-ban ismét dékán. 1948-49-ben a Bánya- Kohó- és Erdőmérnöki Kar, az 1950-51. tanévben az Erdőmérnöki Kar prodékánja.
Az 1949-ben induló önálló földmérő-mérnökképzés megszervezése Sopronban nevéhez fűződik. A Budapesti Műszaki Egyetem Karaként működő Földmérőmérnöki Karnak 1949-től 1955. szeptem­ber 1-jéig volt megbízott vezetője. A földmérnök-képzést 1959-ben Budapestre helyezték, addig azonban ő oktatta a Földmérőmérnöki Karon is az általános geodéziát.
Az erdőmérnökök számára három tárgyat oktatott: Erdészeti földméréstant, Erdészeti meliorációt és Fotogrammetriát. Oktatói munkásságának jelentős állomása volt az „Általános geodézia” című tankönyv megjelenése 1953-ban és 1955-ben.
Kiváló oktató, nevelő és közéleti munkája elismeréseként megkapta a Magyar népköztársaság Érdemérem arany fokozatát. Az Erdészeti és Faipari Egyetem díszdoktora.
1965, február 26-án halt meg Sopronban.